[ Pobierz całość w formacie PDF ]
mégis olyan megértQ.
Martina elpirult, s egy mosoly suhant át az arcán.
- Nem hagyom, hogy zavarba hozzon. És kérem, ne a jelenlétemben beszéljen a nénikéivel
errQl az ügyrQl. Nem szeretném, hogy köszönetet mondjanak.
Gerd szeme felragyogott.
- Értem, nagyságos asszony, mindig kínos fogadni a köszönetnyilvánítást. Velem most
mégis kivételt kell tennie. Nem akarom nagy szavakkal terhelni, de minden, amit az ön
érdekében teszek majd, a hálám kifejezésére fog szolgálni.
Martinának a torkában dobogott a szíve, de nyugalmat erQltetett magára.
- Megvallom, szívesen innék egy csésze teát - mondta tettetett derqvel. - A nénikéi már
biztosan várnak bennünket, és nem szeretnék pontatlan lenni.
- Ezer bocsánat - kapott észbe Gerd -, amiért ilyen sokáig zavartam az ügyeimmel.
- A nénikéi ügyeivel, hogy pontosak legyünk - tette hozzá Martina hamiskásan.
Gerd elragadtatottan figyelte, és az a pajkos mosoly, amely a piros ajkak körül játszott,
megint furcsán ismerQsnek tqnt neki.
Hol látta már ezt a mosolyt, mely napsugárként ragyogott be egy komoly, szomorú arcot?
De most nem töprenghetett tovább ezen.
Gerd az étkezQbe vezette Martinát, ahol a nénikéi már lázasan tevékenykedtek. Velük egy
idQben lépett be Boolkman úr is, aki idQközben megírt egy fontos levelet.
Mindannyian helyet foglaltak a teázóasztalnál.
Melanie néni friss teasüteménnyel kínálta Qket, melyet szokás szerint maga sütött. ElsQként
Martinának nyújtotta a kis porcelántálat. P kivett egy süteményt, és közben a gyerekkorára
gondolt. Ez az apró teasütemény annak idején pompás ínyencségnek tqnt számára, de csak
ritkán kapott belQle.
Miután elfogyasztották a teát, Boolkman igazgató úr így szólt Gerdhez:
- Ha most ráér, megbeszélnék önnel néhány üzleti ügyet, mert az esti vonattal el szeretnék
menni.
- Állok rendelkezésére, igazgató úr. Már tegnap délben kiadtam az embereim bérét.
- Nagyon jó! Kossum asszony, még találkozunk, mielQtt elutazom. Ha van valami óhaja,
kérem, ne felejtsen el szólni!
Martina mosolyogva bólintott.
- Majd meglátom, hogy igénybe kell-e még vennem a segítQkészségét. De azt hiszem, nem
kell többé zaklatnom.
A férfi meghajolt Martina elQtt. Gerd ugyanezt tette, és a két úr elhagyta a szobát.
Martina most egyedül maradt a nénikéivel, akik görcsösen próbáltak társalogni vele. Lerítt
róluk, hogy benne látják a sorsuk megtestesülését. Martina is érezte ezt, és halvány mosoly
játszott az ajka körül.
Most felcserélQdtek a szerepek. Teljesült egy gyermekkori vágya, mely olyankor tört rá,
amikor a nénikéi az anyját kínozták.
Bárcsak hatalmam lenne fölöttük, hogy megbüntessem Qket!" - kiáltott fel annak idején
gyakran.
És most kezében volt ez a hatalom, de nem tudott élni vele. Kicsinyes és alantas dolognak
tqnt számára, hogy kihasználja fölényét.
Beszélgetett még egy darabig a két hölggyel, azután felállt.
- Körül akarok nézni a házban - mondta.
A két idQs hölgy gyorsan felugrott.
- Szívesen körülvezetjük, nagyságos asszony.
De Martina a fejét rázta.
- Köszönöm, egyedül is elboldogulok, és nem akarom fárasztani önöket. Jobb, ha egyedül
nézem meg a házat, hogy közben kigondolhassam, mely szobákat fogom felújíttatni magamnak.
Ezután gyorsan elhagyta a szobát.
A két hölgy aggodalmas arccal egymásra nézett.
- Mi lesz velünk, Helene? Vajon itt maradhatunk? - kérdezte Melanie.
NQvére sóhajtva vállat vont.
- Szerintem bízzuk Gerdre, hogy megbeszélje vele ezt a kérdést.
És gondterhelten meredtek maguk elé.
Martina eközben lassan bejárta a szobákat. Alig változott valami. Néhány helyiség kicsit
kopárabb lett, néhány pedig teljesen kiürült. Ezek voltak az apja szobái, ezek pedig a nagyapjáé.
És itt terpeszkedtek a nénikéi, miközben az anyját a tetQtérbe számqzték.
Végül Martina oda is felment. Belépett a kis szobába, ahol meghalt az
anyja. A nap fényesen tqzött be az ablakon, és rásütött a keskeny ágyra - az anyja halottas
ágyára.
Martina ráhanyatlott, és remegQ kézzel megsimogatta a párnát.
Könnyq fuvallat simította végig a homlokát - mintha az anyja becézQ kezét érezte volna
magán. Körülnézett a szobában - és kQvé dermedt. Látta, hogy a helyiségben mindenféle ócska
kacatot halmoztak fel. Az egyik sarokban több köteg újságpapír tornyosult, régi zsákok
társaságában egy nagy, üres kosár árválkodott.
Lomtárrá alacsonyították az anyja halottas szobáját! Dühvel teli fájdalom hasított belé. Gerd
errQl biztosan nem tudott - Q ezt nem tqrte volna. Talán még azt sem tudta, hogy az anyjának itt
fent, a tetQtérben kellett befejeznie nyomorúságos életét.
Martinát annyira felháborította ez a felfedezés, hogy már-már újjáéledt benne a nénikéi iránt
[ Pobierz całość w formacie PDF ]